Találatok
-
Könyvtár Bács-Kiskun megyei aprónyomtatványok 1981-1985
1. 1985[...] megragyogtatja az arcom így ujjonghat Szép Ernő az ő szomorúságában Ady Endre zép Ernő 1884 június 30 án született [...] egészen elfeledve halt meg Budapesten Szép Ernő VŐLEGÉNY Papa Kézdy György m [...] 85 2246 PETŐFI NYOMDA KALOCSA SZÉP ERNŐ VŐLEGÉNY Katona József Színház Kecskemét [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1965. március (20. évfolyam, 51-76. szám)
2. 1965-03-28 / 74. szám[...] pedig éppen most vásott eL Ernő már kölcsönt kér Közben dolgozik [...] Azt kérdeztük ki segít Vörös Ernőn Láthattuk mindenki akihez eljutott a [...] apja Vörös István lászlófalvi gazda Ernő és öccse házasságon kívül született Ernőt még elismerte az apja de [...] már nem volt hajlandó Már Ernőnek is csak havi 70 forintot [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 2006. szeptember (61. évfolyam, 205-230. szám)
3. 2006-09-21 / 222. szám[...] rendezvény háziasszonyai voltak és KOVÁCS ERNŐ polgármester társaságában ültek a hintóbán [...] a lehetőséggel tudtuk meg Kovács Ernőtől Az üdülőterületen a Halász utcát [...] Tiszakécske város központjába mondta Kovács Ernő Számtalan magánház is megújult megszépült [...] a fürdő bejárati épületét tették szebbé látványosabbá Az előző négy esztendőben [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 2004. október (59. évfolyam, 230-254. szám)
4. 2004-10-06 / 234. szám[...] 6 SZERDA 7 NEMZETI GYÁSZNAP Szép küldöttség ment Istenhez az Úr [...] börtöncellákból a porkoláb elővezeti Kiss Ernőt Dessewffy Arisztidet Schweidel József tábornokokat [...] huszárezredes kötél általi halál Kiss Ernő örmény származású 49 éves altábornagy [...] huszárkapitány kötél általi halál Poeltenberg Ernő osztrák 35 éves tábornok korábban [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 2011. szeptember (66. évfolyam, 204-229. szám)
5. 2011-09-14 / 215. szám[...] SZEPTEMBER 14 SZERDA 13 TISZAKÉCSKE Szebb élhetőbb kisváros kialakítására törekednek Fogatok [...] mint a városházán mondta Kovács Ernő polgármester A munkálatok befejeztével a [...] késztették a gazdákat Ennek ellenére szép gyümölcsöket és zöldségeket tudtak bemutatni [...] a lovas pá A termelők legszebb portékáikat mutatták be a kiállításon [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1969. november (24. évfolyam, 254-278. szám)
6. 1969-11-13 / 263. szám[...] ban úgy ahogyan Szakái Szakái Ernőt az idén Munkácsy díjjal tüntették [...] a sopkútja a visegrádi palotá Ernő helyreállította róni Szt György templom [...] Hosszú évekig tartó de izgalmasan szép feladat volt Mátyás király visegrádi [...] vállalkozás a restaurálás Sőt Szakái Ernőnek sok sok történelmi társadalmi művészeti [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1959. március (4. évfolyam, 51-75. szám)
7. 1959-03-20 / 67. szám[...] oldal 1959 március 20 péntek SZÉP SIKEREKET HOZOTT tutiéu utitS QZC [...] értékes második díjat kapták meg Szépen szerepelt a város területi KISZ [...] elvtárs emlékezése aki Már tonffy Ernőről beszélt nekik Mártonffy Ernő latin és történelem szakos tanárról [...] fiatalok s így nőtt Mártonffy Ernő alakja szinte legendássá a szemükben [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1984. július (39. évfolyam, 153-178. szám)
8. 1984-07-01 / 153. szám[...] Vágtató lovak Straszer András felvételei SZÉP ERNŐRE EMLÉKEZÜNK Csengős báránykák szökdösnek Milyen [...] vissza tud emlékezni deresedé fejjel Szép Ernő műkerti versére Még most is [...] odamentek kis reggeli utáni gyümölcsfalatozásra Szép Ernő is Aki már akkor imádta [...] a most száz éve született Szép Ernőre aki máskor is ellátogatott ide [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1970. június (25. évfolyam, 127-151. szám)
9. 1970-06-27 / 149. szám[...] 00 Tv híradó 20 20 Szép Ernő Vőlegény Komédia három felvonásban A [...] tv archívumából Jutna minden napra Szép Ernő Vőlegény Húromfelvonásos komédia közvetítése a [...] ben mutatták be ezt a Szép Ernő komédiát amely az első világháború [...] cipőben jár ő a hozományvadász Szép Ernő a kispolgári család morálisan felbomlott [...] -
Könyvtár Bács-Kiskun megyei aprónyomtatványok 1981-1985
10. 1984nSzép Ernő színdarabjának negyedik képében egy szerelmespár [...] mindennapi valóság s mégis a legszebb s a legmeghatóbb szerelmi jelenet [...] Ez így elmondva szentimentális Ahogy Szép Ernő a színpadon Tóth Manci s [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1967. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
11. 1967-01-21 / 18. szám[...] 25 A hét előadóművésze Dohnányi Ernő Fischer Sándor előadása 10 10 [...] együttes játszik 22 25 Dohnányi Ernő előadás ismA Január 24 KOSSUTH [...] kedvelőinek PKTÖFI RÄDTO 10 30 Szép magyar novella Török Gyula Rózsaszál [...] 50 Beethoven romantikus zongoramuzsikája Dohnányi Ernő előadása 19 25 Szórakoztató zene [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1958. június (3. évfolyam, 128-152. szám)
12. 1958-06-05 / 131. szám[...] a magyar orvosok gyanúját igazolta Ernőnél valóban a szervezetet lassan felemésztő [...] jelentő gyógy 1 szert ajándékozott Ernőnek Gas ser professzor Három heti gyógykezelés után Ernő élete felett elmúlt a ve [...] professzor nár várta őket Miután Ernőt nagánrendélőj ében mégVizsgál a a [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1956. december (1. évfolyam, 27-50. szám)
13. 1956-12-08 / 33. szám[...] miatta a lövöldöző fiatalembert Kovács Ernőt meg Dunavecsén a karhatalmi erők [...] meg Éppen kihallgatása folyt Kovács Ernő kicsit megszeppenve az eseményektől bizonytalanul [...] adta a lelketlen apa Kovács Ernő is hol egyik testvérénél hol [...] aludnának egyet Ki is kísérték szépen őket a kapuig De a [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1957. szeptember (2. évfolyam, 204-228. szám)
14. 1957-09-08 / 210. szám[...] varrt az édesanyja amit elől szép szalaggál díszített A másodikos Jancsikának [...] több cukrászda székeit s Vitális Ernő barátom kigyulladt szemekkel biztatott Rövidesen [...] egy egy kirakatot Tízéves volt Ernő jómagam nyolc és kívántuk a [...] almáspite Kácos töltöttpaprika 12 egyforma szép zöldpaprikát megmosunk hosszában kettévágunk megtisztítunk [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1982. június (37. évfolyam, 126-151. szám)
15. 1982-06-30 / 151. szám[...] lehet előbbre lépni hogy a szép eredményekkel nem szabad visszaélni Sze [...] helyet kapnak a múlt század legszebb nyomtatványai valamint az 1848 as [...] megint nem az apja Réz Ernő liheg a küszöb túloldalán kezében [...] értekezlet a minisztériumiban Diadal Szervusz Ernőkéin Expozémnak még az életben nem [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1961. február (16. évfolyam, 27-50. szám)
16. 1961-02-26 / 49. szám[...] álló tanár Nemzedékeket nevelt a szép szeretedére az Iskolában de nevelt [...] kellett tervezni és alkotni Stepanek Ernő kiforrott Ízlésében szolgálatkész munkásságában sohasem [...] hirdetni fogják az utókornak Stepanek Ernőt a festőművészt idézi a kiskunhalasi [...] keresik fél m halasiak Stepanek Ernő műveinek szép kiállítását mely az utókor elismerésének [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 2010. január (65. évfolyam, 1-25. szám)
17. 2010-01-12 / 9. szám[...] 5 30 NYUGTA 13 32 ERNŐ napja ernő Az Ernesztből a nyelvújítás során [...] Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Ernő Erneszta napja A református naptárban Ernő napja Az evangélikus naptárban Ernő Tatjána napja A zsidó naptárban [...] mondanak Ebbe a csapdába bizony szépen besétált Jókora tapasztalattal lett gazdagabb [...] -
Könyvtár Bácskiskunmegyei Népújság, 1954. november (9. évfolyam, 259-283. szám)
18. 1954-11-05 / 262. szám[...] hanem igenis a jobb és szebb emberi élet megteremtése az hogy [...] nem szabad lemondani a Laki Ernő kalocsai pedagógus A népfront az [...] se vettek bennünket mondja Laki Ernő a kalocsai mezőgazdasági technikum tanára [...] dolgozó nép hazafias nevelése Kalocsa szép város országos a híre szorgalmas [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1985. április (40. évfolyam, 76-100. szám)
19. 1985-04-04 / 79. szám[...] vegyeskórusa tanárok és úttörők adtak szép műsort Az elnökségben helyet foglalt [...] a testvérmegyei küldöttségek vezetőit LakatoS Ernö az MSZMP Központi Bizottságának osztályve [...] vidámságát is eszünkbe juttatják Lakatos Ernő a köveike Sok ezren jöttek el az emlékmű avatására Lakatos Ernő az MSZMP KB osztályvezetője mondott [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1977. március (32. évfolyam, 50-76. szám)
20. 1977-03-03 / 52. szám[...] szökdösnek Szívesen töltötte itt napjait Szép Ernő Két hónapig bolyongtam Kecskemét alatt [...] Nyugat 1912 es évfolyamában olvasható Szép Ernő idillikus hangulatú tárcája A könnyed [...] gyermekes modort már akkor kedvelő Szép Ernő itt fejezte be a Nemzetiben [...] világot mint az aranyos kedves Ernőké Ironizálva szólt a gé meskutak [...] -
Könyvtár Népújság, 1956. július (11. évfolyam, 154-179. szám)
21. 1956-07-19 / 169. szám[...] népi demokratikus fejlődésében dolgozó népünk szebb és jobb jövőjéért vívott harcában [...] felmentési kérelmének elfogadása esetén Gerő Ernő elv társat javasolja a Központi [...] tagoknak Matusek Tivadar és Molnár Ernő elvtársakat a Központi Vezetőség póttagjait [...] Németh Károly Kukucska János Rudas Ernő elvtársakat A Központi Vezetőség kiegészítése [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1980. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
22. 1980-01-04 / 2. szám[...] arany de a kiskunhalasi Horváth Ernő kötöttfogás 53 kg ban szerzett [...] jöttek és egyre másra aratták szebbnél szebb győzelmeiket Reméljük edzőink de főleg [...] László 53 kg 2 Horváth Ernő Khalas Felsővárosit Ált Isk edzője [...] labdával szökteti Kelement aki egy szép csel után középre ad ám [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1976. július (31. évfolyam, 154-180. szám)
23. 1976-07-01 / 154. szám[...] Mérnök férjnél De az egész Ernőben gyökerezik Hogy rájött Klári Egészen [...] mint ember nem tetszene Miska Ernőnek s ezt szép ügyesen bele is plántálta a [...] rájuk nyitott Éppen ezt mondta Ernő Nincs semmi kifogásom ellene mama [...] is Elfehérült arccal lépett oda Ernőhöz s az volt az egészben [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1969. december (24. évfolyam, 279-302. szám)
24. 1969-12-06 / 283. szám[...] Tahi László ötperce 20 25 Szép Ernő Lila akác Szerelmes história két [...] Isis főpapja Kedd 19 05 Szép Ernő Lila akác Közvetítés a Madách [...] retusálta Néhány korabeli kabaré sláger Szép Ernő vers és az író más [...] a gyermekien naív hangvételben amely Szép Ernő igazi énje a felhős mélabú [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1972. március (27. évfolyam, 51-77. szám)
25. 1972-03-12 / 61. szám[...] álmodoztam Arról hogy varrónő leszek szép ruhákat varrók magamnak a családomnak [...] Gyulai Tibor tervosztályvezető és Irsa Ernő a műszaki osztály megbízottja Hisz [...] ráz Gyulai Tiborral és Irsa Ernővel Aztán a tanácstaghoz fordul Te [...] település Gyulai Tibor és Irsa Ernő jókora térképet hajtogatnak szét Rajta [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1978. május (33. évfolyam, 102-126. szám)
26. 1978-05-28 / 124. szám[...] elbontjuk az épületet A helyién szép emlékparkot alakítunk ki Sajnos a [...] antológiába foglalják az előző év legszebb verselt A tavaszonként megjelenő Szép versek című kötet külalakja Ismerős [...] egy régi osztálytársunkról okit Éber Ernőnek hívtak Ml azonban egymást közt [...] köszöntünk Béla bácsinak kedves tanítónknak Ernő másodszor la slkUátotta külön a [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1980. február (35. évfolyam, 26-50. szám)
27. 1980-02-08 / 32. szám[...] döntőn 53 kg ban Horváth Ernő egyetlen akciópont hátránnyal maradt le [...] egyre javuló feltételei között még szebb eredményeket produkálnak az utánpótlás nevelésben [...] 80 percben esett aj mérkőzés legszebb gólja Szabó nagyszerű labdával indította [...] Sándor KSC 11 1 Németh Ernő KSC 11 1 Kovács Zoltán [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1977. február (32. évfolyam, 26-49. szám)
28. 1977-02-01 / 26. szám[...] dolgozó díszítőművész szakkörök adnak ízelítőt legszebb munkáikból A fafaragókat Horváth József [...] köszöntötte az egységet majd Dobák Ernőnek a városi pártbizottság osztályvezetőjének átnyújtotta [...] Érdemérmet Bejelentették hogy a Mártonffy Ernő munkásőr egység a szocialista versenyben [...] fennállásának 20 évfordulójáról A Mártonffy Ernő nevét viselő munkásőr egység ünnepi [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1997. október (52. évfolyam, 229-254. szám)
29. 1997-10-06 / 233. szám[...] óráiban fuvoláján Edgár búcsúját Donizetti szép muzsikáját szólaltatta meg Isten veled [...] óráit mondja a történész Poeltenberg Ernő elsőnek őt akasztották fel útban [...] katona puskacsöve előtt állva Kiss Ernő így búcsúzott Szegény hazám Isten [...] Mészáros Lázár szülei korán elhaltak Legszebb gyermekéveit anyai nagybátyjánál Piukovics János [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1980. október (35. évfolyam, 230-256. szám)
30. 1980-10-29 / 254. szám[...] 11 pont A kecskeméti ökölvívók szép sikere Balzsai Károly Vigh János [...] a BM légirendészet vezetőjét Mandl Ernő MÉM repülési igazgatót és Miklós [...] Szeged 10 30 SAKK Hajdú Ernő Súlyos veszteség érte megyénk sakkéletét [...] a táblázat végén jkudlogp valaha szebb napokat megért honvédcsapathoz A mérkőzés [...] -
Könyvtár Bács-Kiskun megyei aprónyomtatványok 1986-1992
31. 1988[...] Gergely Anna 3 Kiss Angyal Ernő Szalay László Irigyelik hogy én [...] én Csanádi György 14 Kondor Ernő Zöld ablakos kicsi ház mu [...] Amold Hallja e hallja e szép violám Máté Otília 21 00 [...] én sziT letett az égyik legszebb cseh városban a régi ezüstbányáiról [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1974. szeptember (29. évfolyam, 204-228. szám)
32. 1974-09-21 / 221. szám[...] 19 05 Irószobám Ism Urbán Ernő vallomása 17 05 Külpolitikai figyelő [...] Régi kedvűnk Békés István műsora Szép Ernőről Ism Kapcsoljuk a 22 es [...] Retekben Közbén Kb 20 33 Szép Ernő verdéi Kb 7 20 50 [...] Édes anyanyelvűnk Kb 12 15 Szép Ernő Versei Kb 12 50 Tiszta [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1967. december (22. évfolyam, 284-308. szám)
33. 1967-12-17 / 298. számncDaiaoMa Urbán Ernő írott ma ászt Az emberiség [...] alkotva védekezzünk Ilyen könyv Urbán Ernő legújabb műve az Írott malaszt [...] alapanyaga valóságos történet s Urbán Ernő alighanem szóról szóra ragaszkodott az [...] rendezett a lakásban Ez azért szép Válasz nem jött az orvos [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)
34. 1989-08-07 / 184. szám[...] A KOCSMÁBAN V Bódulat Vécsey Ernő Zsolnai Hédi első férje és [...] zongoristához zeneszerzőhöz és szövegíróhoz Vécsey Ernőhöz Vécsey tehetségtelennek tartja ám tanítja [...] mondd ki normálisan vasárnap azután szépen visszaúszol a melódiához a többi [...] egy szál tearózsa Es hallja Érnő hangját Kedves közönség most Majd [...] -
Könyvtár Bácskiskunmegyei Népújság, 1952. november (7. évfolyam, 257-281. szám)
35. 1952-11-20 / 272. szám[...] a tervet Azért hogy még szebb legyen az üzem hogy még [...] dolgozó paraszt is Engedett Németh Ernő volt hentes és mészáros rábeszélésének [...] 22 forintos áron eladta Németh Ernő volt az aki rábeszélte hogy [...] a közügyektől való eltiltásra Németh Ernőt nyolc hónapi börtönre 800 forint [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 2010. február (65. évfolyam, 26-49. szám)
36. 2010-02-23 / 45. szám[...] azzal hogy folyamatosan minden évben széppé varázsolják településüket hogy nemcsak idehaza [...] a nézők figyelmét de egységes szép öltözékükkel is terazenekar a martfűi [...] tartalma magasabb a megengedettnél Hideg Ernő az ivóvíz minőségére panaszkodott A [...] forintot szánnak a park játszóterek szebbé tételére húszmilliót fordítanak Kicserélik a [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1996. január (51. évfolyam, 1-26. szám)
37. 1996-01-27 / 23. szám[...] berendezettek tiszták otthonosak A gyerekek szépek kedvesek Látszik rajtuk a gondos [...] ezzel a munkával Az egyik legszebb emlékük meséli dr Pálffi Marianna [...] A gyermekotthon igazgató helyettesével Kiss Ernővel járjuk be az épületet A [...] könnyít helyzetükön a fenntartó Kiss Ernő elmondta hogy jó ideje bizonytalanságban [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1981. július (36. évfolyam, 152-178. szám)
38. 1981-07-30 / 177. szám[...] kedves és boldog kecskeméti művésztelep Szép Ernő Balra Uitzék egy egész villát [...] tündérek sétáltak a nagy kertben Szép Ernő Biztosan akadna KlSZ szerve zet [...] csenevész fács kákat találta a legszebbnek a fiatal festő Naplója szerint [...] kis kötethez elegendő kecskeméti Earcolatait Szép Ernő a Hetipiac ról a Tombolá [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 2011. január (66. évfolyam, 1-25. szám)
39. 2011-01-12 / 9. szám[...] 15 HOLDKELTE 10 30 NYUGTA ERNŐ napja ERNŐ Az Ernesztből a nyelvújítás során [...] csak a nevét ismerjük Kiss Ernő 1848 as honvéd altábornagy volt [...] vértanú között volt Pöl tenberg Ernő aki osztrák császári lovastisztként ezredével [...] burkolt áremelés az árat meg szépen megkérik Mérgeske A SZERKESZTŐSÉG FENNTARTJA [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 2003. január (58. évfolyam, 1-26. szám)
40. 2003-01-10 / 8. szám[...] kialakítására szánnák nyilatkozta lapunknak Kovács Ernő polgármester Hozzátette ezzel kapcsolatosan már [...] jelentősen nőne hangsú lyozta Kovács Ernő A tiszakécskei sortűz 1956 október [...] ahol érdemes élni Beszélgetés Kovács Ernővel Tiszakécske polgármesterével Tiszakécske Bács Kiskun [...] viszont ekkor indultak be Láthatóan szépül Tiszakécske mert jó vezetése van [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 2003. február (58. évfolyam, 27-50. szám)
41. 2003-02-17 / 40. szám[...] összeget jótékonysági célra szánja Kovács Ernő polgár mester Kiskun TV Minden [...] a tavaszt az olvadást Kovács Ernő polgármester szerint még korai lenne [...] 2000 ben volt hangsúlyozta Kovács Ernő Időközben a vízelvezető árkokat kiszélesítették [...] nevű lovát fotó sz t Szép magyar beszéd Idén is megrendezték [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1977. július (32. évfolyam, 153-179. szám)
42. 1977-07-27 / 175. szám[...] NÉPE CSODAGYEREKBŐL NAGY ZENEMŰVÉSZ Dohnányi Ernő centenáriuma Nagyszabású jubileumi ünnepre Részül [...] úszók egész serege jelzi Dohnányi Ernő művészetét Ezek közül a legismertebbek [...] A vajda tornya című opera Legszebb balettje a Pierette fátyola Európa [...] zsírkrétát Lerajzoljuk élményeinket és a legszebbek a falra kerülnek hogy mindenki [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1968. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
43. 1968-06-11 / 135. szám[...] könnyebben Solt határában mert Nagy Ernő solti lakos a fékezés ellenére [...] együttes változatosan összeállított színvonalas műsora szép sikert aratott ZONGOBAVIZSGA Bácsalmáson Ma [...] odaadással készíti elő tanítványait Polgár Ernő leveléből Sikeres tárlat Michnay Andrea [...] Építőipar kiváló dolgozója kitüntetést Tóth Ernőnek a Bács Kiskun megyei Építési [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1964. február (19. évfolyam, 26-50. szám)
44. 1964-02-02 / 27. szám[...] földet egész életében Az ember legszebb kötelessége utódról gondoskodni s azután [...] zeneileg alaposan kidolgozott jelenetei a szép közjátékok a nagy feladatokat adó [...] játssza a darabot Innocent Vincze Ernő és Székely György felfrissítette az [...] A férfiak közül kétségtelenül Kenéz Ernő kapta a legnehezebb zenei feladatokat [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1970. december (25. évfolyam, 281-305. szám)
45. 1970-12-06 / 286. szám[...] megjelentetésére MÁR DECEMBER elején Hajdú Ernővel közösen szerkesztette a Kecskeméti Hírlapot [...] börtönbe vetették s a Hajdú Ernő által szerkesztett Kecskeméti Ellenőrt a [...] döntést Decemberben ott látjuk Hajdú Ernőt társaival a rögtönzött szerkesztőségi szobában [...] jelentette meg válogatott elbeszéléseit a Szép irodalmi Könyvkiadó A megjelentetést a [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1993. október (48. évfolyam, 229-253. szám)
46. 1993-10-06 / 233. szám[...] MSIWIff BiiWiSSjii BmÖFI ARISZTID KISS ERNŐ AULICH LAJOS GRÓF VÉC 8 [...] üzenetként egy feszületet küldött Kiss Ernő viszont nem engedte meg hogy [...] figyeltek rá levelet írtak Poeltenberg Ernő feleségétől búcsúzott Az osztrák állampolgárságú [...] búcsúdalát A bitófához menet híresen szép feleségét és kislányát foglalta imádságba [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1963. március (18. évfolyam, 50-76. szám)
47. 1963-03-21 / 67. szám[...] somkórómagot vetettek A sorközi vetések szépen zöldellnek s nemcsak megkötik a [...] beszélgetünk Végvári István igazgató Bíró Ernő Baráth Erzsi Kereczkei Miklós Kozma [...] megvan a kedvenc tárgya Bíró Ernő a műszaki rajzot kedveli Kereczkei [...] Az évfolyam 60 hallgatója Bíró Ernőre adta voksát legyen ő a [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1982. június (37. évfolyam, 126-151. szám)
48. 1982-06-25 / 147. szám[...] júniusban virít A fajták különösen szépek élénk színűek fgy a képen [...] Tibor jön most vissza Réz Ernővel A főkönyvelő ráhajol a háziasszony kezére Maga ma még sokkal szebb mint a múlt csütörtökön drága Katácska Ugyan Ernő bácsi nevet az asszony Azt [...] -
Könyvtár Népújság, 1956. július (11. évfolyam, 154-179. szám)
49. 1956-07-26 / 175. szám[...] 190 000 líra havonta igen szép jövedelem lenne bármely becsületes olasz [...] fogadta az NDK nagykövetét Gerő Ernő a MDP Központi Vezetőségének első [...] mindkét országnak előnye származik Gerő Ernőnek az MDP új titkárának beszámolóját [...] muhart A muhar helyenként már szépen növekedik A vetési munkával párhuzamosan [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 2010. április (65. évfolyam, 76-100. szám)
50. 2010-04-20 / 91. szám[...] ne szeretné azt hogy települése szebb és virágosabb legyen Talán nincs [...] főtere a Petőfi tér a szebbnél szebb növényektől Változatos színekben pompáztak cserepes [...] szeretni fogják későbbi életükben a szebbnél szebb növényeket A Tavaszi virágünnep kulturális [...] benyújtásának helye a pályázatot Kovács Ernő polgármester részére kell benyújtani 6060 [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1959. július (14. évfolyam, 152-178. szám)
51. 1959-07-02 / 153. szám[...] volna el mostani eredményeiket Virág Ernő agronőmus szakmai irányítása nélkül A [...] álltak rá Gondja volt Virág Ernőnek az állatállomány fejlesztésére is Ajánlatára [...] még e fontos takarmánynövényt Virág Ernővel beszélgetve kiderül kettőz ok ösztökéli [...] tsz kommunistái mennyire bíznak Virág Ernőben az eddigihez hasonló további helytállásában -
Könyvtár Petőfi Népe, 1989. december (44. évfolyam, 285-308. szám)
52. 1989-12-20 / 301. szám[...] regénye mottójául John Donne sorainál szebben nem lehetne kifejezni most az [...] gazdaságpolitikai programjáról amelynek előterjesztője Kemenes Ernő az Országos Tervhivatal elnöke volt [...] a fizetésképtelenség közvetlen veszélye Kemenes Ernő elöljáróban elmondta a most beteijesztett [...] esélyét a kibontakozásra mondotta Kemenes Ernő kiemelte úgy látjuk ma még [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 2002. november (57. évfolyam, 255-279. szám)
53. 2002-11-27 / 276. szám[...] lőben az életregényről Könyvbemutató Bakacsi Ernő az idén még egy kötettel [...] maga az élet írta Bakacsi Ernő pedig úgy rendezte sajtó alá [...] biztatására így nótá zott Elindultam szép hazámból Hírős Kis Magyarországbul A [...] Egyesület és a Koszta József Szép művészeti Szabadiskola Alapítvány a művelődési [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1982. június (37. évfolyam, 126-151. szám)
54. 1982-06-01 / 126. szám[...] föl Talán abból is hogy szépen ke rítkeznek betonjárdákat raknak a [...] írták róla hogy figyelemre méltóan szépek voltak színes és fekete fehér [...] ennyire ideges kérdi magában Réz Ernő meglepve Kettő előtt majd szóljon [...] Szervusz Gézám lép melléjük Réz Ernő Értekezünk Megint értekezünk Meleg kézrázás [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1964. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
55. 1964-06-30 / 151. szám[...] éves Itt ülünk hát a szépen berendezett irodájában és Nádas András [...] kívánunk neki Varga Mihály Évforduló Szép Ernő Nyolcvan esztendeje született a tíz éve eltávozott költő és író Szép Ernő A századeléji főváros a világvárossá [...] egy gyermek követett volna el Szép Ernő bár a Nyugat egyik alapítója [...] -
Könyvtár Bácskiskunmegyei Népújság, 1951. augusztus (6. évfolyam, 177-202. szám)
56. 1951-08-31 / 202. szám[...] másik napokig töprengett s akadtak szép számmal olyanok is akik nyomban [...] nevét sokan Ismerik Tatabányán Kárász Ernő sztahanovista vájár ez aki az [...] megnyerték a verseny ván dorzlszlaját Szépen szerepelt még a Bajai Magasépítés [...] Izsáki üti dolgozó művészi érzéke Szépen adják le még az Izsáki [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 2005. október (60. évfolyam, 230-255. szám)
57. 2005-10-22 / 248. szám[...] ütközőpont Talán azért mert Fischer Ernő a mesterem saját életével mutatott [...] mondhatom nincs lelkiis meret furdalásom Szép és színes világ mindkettő és [...] csapatba kerültem Görgényl Tamással Kiss Ernővel Sallai Lajossal és Vof mutii [...] és menedzselt bennünket Mi pedig szépen teljesítettünk mert Pista bácsi képes [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1961. február (16. évfolyam, 27-50. szám)
58. 1961-02-03 / 29. szám[...] is beszereznek és kölcsönöznek Sfepanek Ernő emlékkiállítás A Kiskunhalasi Thorma János [...] napokban nyílt meg a Stepanék Ernő emléMdáillítás Stepanék Ernő 80 évvel ezelőtt született Iskoláit [...] ma is a halasi csipkeművészet legszebb darabjaä közé sorolhatók Stepanek Ernő alkotó erejének teljében 1934 ben [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 2002. október (57. évfolyam, 229-254. szám)
59. 2002-10-05 / 233. szám[...] Aulich Lajos Lahner György Pöltenberg Ernő Grf Leiningen Károly Török Ignácz Grf Vécsey Károly Kiss Ernő Schweidel József Dessewffy Arisztid Lázár [...] öreg én némán hallgattam a szép de szomorú mesét A személyes [...] nemcsak Aradon nemcsak a Kiss Ernőnek nyughelyét adó jugoszláviai Alsóeleméren nemcsak [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1976. július (31. évfolyam, 154-180. szám)
60. 1976-07-07 / 159. szám[...] versenyben amely nem lett olyan szép mint ahogyan azt szerették volna [...] befogadó sporcsarnok is A legmesz szebbre a labdarúgóknak kell utazniuk ha [...] megbánta amit tett Megbánta hogy Ernő susmorgásainak felült s nagyon nagyon [...] Citroenben Fosterék nem tudtak beszélgetni Ernővel így hát udvariasságból egymással sem [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1958. augusztus (3. évfolyam, 180-205. szám)
61. 1958-08-15 / 192. szám[...] lehető legváltozatosabb az érdeklődés Ami szép és meglepő akik különben ritkán [...] oooo oooooooc Segítsük mindannyian városunk szebbé tételét Ennek a mondatnak jegyében [...] szerelik fel az egyébként is legszebb félegyházi üzletet Viszont egyelőre megoldhatatlannak [...] renő Frittmann Konrád Gergely Kovács Ernő Pigniczky András Lajos HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1998. január (53. évfolyam, 1-26. szám)
62. 1998-01-12 / 9. szám[...] Naptár Január 12 hétfő Névnap Ernő Névnapozóknak Ernő német eredetű név jelentése elszánt [...] hunyt el Ökumenikus naptár Az Ernők védőszentje Szent Ernestus római vértanú [...] nénit köszöntöttek Juliska néni sok szép virágot kapott a gratulálóktól Száz [...] fogadta a gratulációkat W Király Ernő Új munkahelyek a kiskunfélegyházi egyesített [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 2003. október (58. évfolyam, 229-254. szám)
63. 2003-10-06 / 233. szám[...] Damjanich János Dessewffy Arisztid Kiss Ernő Knézich Károly Láhner György Lázár [...] Westerburg Károly Nagysándor József Poeltenberg Ernő Schweidel József Török Ignác Vécsey [...] talán a megelőző hónapok szépséges szép napjai miatt talán másért de [...] Damjanich János Dessewffy Arisztid Kiss Ernő Knézich Károly Láhner György Lázár [...] -
Könyvtár Bácskiskunmegyei Népújság, 1952. május (7. évfolyam, 101-126. szám)
64. 1952-05-13 / 110. szám[...] A kohőavatási ünnepségen megjelent Gerő Ernő a Magyar Dolgozók Pártja titkárságának [...] ösz szegyüitünk kezdte beszédét Gerő Ernő elvtárs országunk szocialista iparosításának nehéziparunk [...] több fogyasztási jószág jobb és szebb élet s erősebb ország Az [...] büszkeségét a diósgyőri nagyolvasztót Gerő Ernő elvtárs államminiszter ünnepi beszéde a [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1990. szeptember (45. évfolyam, 205-229. szám)
65. 1990-09-25 / 225. szám[...] felé nyomorban tengődő magyar író Szép Ernő nevét a hazai közönség szinte [...] Márai Sándor Füst Milán vagy Szép Ernő munkásságáról Az utóbbiról Szép Ernő voltam címmel Bárdos Pál készített [...] k Az értékek őrzése kötelességünk Szép Ernő művei reméljük megóvjak a feledéstől [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1976. szeptember (31. évfolyam, 206-231. szám)
66. 1976-09-18 / 221. szám[...] ré letek Massenet Horodias 00 Szép Ernő versel Kossuth 8 03 9 [...] förtelmes jószág Mese Iskolarádió Gyermekjáték Szép Ernő versei Goar Gaszparjan énekel Gondolat [...] Kb 10 50 Tisza part Szép Ernő versei 10 55 A hangversenyköz [...] hangversenye Közben Kb 16 03 Szép Ernő versel Kb 16 20 A [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1981. november (36. évfolyam, 257-280. szám)
67. 1981-11-17 / 269. szám[...] munkások legjobbjai Mostani kötete Osvát Ernővel lukács Györggyel Illyés Gyulával Németh [...] Lackó Miklós Első tanulmánya Osvát Ernővel a legendás hírű Nyugat szerkesztőjével [...] híres alakjaival találkozhatiínk kezdve Kondor Ernőtől egészen Komlós Jánosig A másik [...] fordul a muzsika felé amely szebbé derűsebbé teheti az életet Közös [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1967. november (22. évfolyam, 258-283. szám)
68. 1967-11-12 / 268. szám[...] a naptárt Az áll benne Ernőd napja Hogy hogy Ernőd Ez nem Ernőd ez a Kötetleadás Napja Korábban [...] Camea kölni Szőke haj szabályos szép arc Az utcán házak falán [...] festményeit mutatta be köztük egy szép Lenin portrét A brigád költője [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1963. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
69. 1963-06-21 / 143. szám[...] orvostudományi ismereC Horváth Tibor Záród Ernő A CAP 31 FEHEVAD 4 [...] nagy rábeszélő erővel biztat Mind szép ez nyugodtan lehet vásárolni belőlük [...] Jánost a Budapesti Operaháztól Kenéz Ernőt és Pécsről Tóth Lászlót aki [...] az úgynevezett apa szerepkörben Kenéz Ernő pedig remek hangú jó kiállású [...] -
Könyvtár Népújság, 1956. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)
70. 1956-09-14 / 217. szám[...] dicséretet érdemel a lajosmizsei Dudás Ernő a bajai Pataki László a [...] 0 1500 m 1 Dudás Ernő 4 11 0 2 Sáránszki Ernő 4 12 4 110 m [...] Véletlen találkozás Kecskemét Városi Egy szép lány férjet keres Kiskunfélegyháza Merénylet [...] nyelvű könyvekben közzétette a sakkirodalom legszebb alkotásait Moszkva Hueros Aires New [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1980. október (35. évfolyam, 230-256. szám)
71. 1980-10-04 / 233. szám[...] üzen a Rádió 9 00 Szép Ernő versei 9 10 A hét [...] 05 Hétszíqvirág 10 35 Gyermekjáték Szép Ernő versei 10 40 Itzhak Perlman [...] 44 Zenekari muzsika 15 25 Szép Ernő versei 15 30 Harminc perc [...] századai kb 20 40 Tiszapart Szép Ernő versei kb 20 45 A [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 2002. január (57. évfolyam, 1-26. szám)
72. 2002-01-30 / 25. szám[...] kategóriájú létesítményei közül az egyik legszebb Sőt élettel teli Több mint [...] egyvégtében való olvasást kínál Bakacsi Ernő negyedik könyve a Kiüldözöttek Áz [...] volna más éneket mint a Szép vagy gyönyörű vagy Magyarország ot [...] Péter szintén élővé tette Bakacsi Ernő valósághű sorait Bakacsi Ernő örömmel dedikálta új kötetét Kényelem [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1979. március (34. évfolyam, 50-76. szám)
73. 1979-03-17 / 64. szám[...] s zavartak a vat ázslatosan szép zárótétel intonációs megingásai is Március [...] a kecskeméti Városi Tanácsot Irsa Ernő műszaki osztályvezető helyettes lapunkat F [...] veszünk ösz szesen ötöt IRSA ERNŐ Annak hogy a kecskeméti buszok [...] lépcsőzetes munkakezdés a gyógyír IRSA ERNŐ Kecskeméten is az lesz ugyanis [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1978. december (33. évfolyam, 283-308. szám)
74. 1978-12-19 / 298. szám[...] az elmúlt hét azt hiszem legszebb tévéműsorának a címe A mindenható [...] a szinte észrevétlen egyidejű halál szép jutalmát A valahol Budán éldegélő [...] többet ezt sugallta Makk Károly szépen megformált Philemon és Baucis című [...] paprikanemesítőre Kilencven esztendeje született Obermayer Ernő a magyar paprika világhírének egyik [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1985. október (40. évfolyam, 230-256. szám)
75. 1985-10-29 / 254. szám[...] ellenére nem talált úgy egymásra Szép Ernő és a kecskeméti társulat minit [...] tetszettek rájönni hogy alaposan félreismerték Szép Ernőt A csin gili rímek a [...] vívódnak mert éles és pontos Szép Ernő társadalomié za mert a második [...] magyarázta megmutatta hogyan kell egy szép ivet kialakítani vagy éppen megélezni [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1985. január (40. évfolyam, 1-25. szám)
76. 1985-01-08 / 5. szám[...] József Csipkó Sándor dr Pavisa Ernő Az illetékes szervezet a megyei [...] életképes magyarázza hit tel Pavisa Ernő A főmezőgazdászé a legszebb beosztás közvetlen kapcsolatban vagyok mindennel [...] érte járó pénzzel elszámoljanak Ám Ernővel mindig volt valami probléma Hároméves [...] belül beállt A bíróság Rafael Ernőt nyereségvágyból különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1958. november (3. évfolyam, 258-283. szám)
77. 1958-11-04 / 260. szám[...] jeléül elhelyezték a magukkal hozott szebbnél szebb virágcsokrokat IWVWWWWWWVWWWN V Útiörőoithont kaptak [...] közül pedig a bácsalmási Kercnyi Ernő Verencsik Tibor és a kecskeméti [...] verseny után beszélgettünk f erényi Ernővel aki elmondotta hogy ő a [...] tengerparti városokat múzeu mókát a szebbnél szebb helyeket ELMÚLT a nyár de [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1973. október (28. évfolyam, 230-255. szám)
78. 1973-10-28 / 253. szám[...] A kecskeméti példa Interjú Hennig Ernővel Csütörtökön Kecskeméten járt Hennig Ernő a magyar férfi röplabdaválogatott vezető [...] alapelveknek megfelelően folyik s a legszebb reményekre jogosít Igen örvendetes hogy [...] fiatalokkal való foglalkozás elmulasztá Hennig Ernő sával Ez a sportág nem [...] Kaffka Margit Kiss József és Szép Ernő versei 10 Ó 0 Üj [...] -
Könyvtár Bácskiskunmegyei Népújság, 1951. szeptember (6. évfolyam, 203-228. szám)
79. 1951-09-01 / 203. szám[...] Mi az életet akarjuk a szebbet a jobbat minden dolgozó boldog [...] ellenségére azokra akik gátolni akarják szebb és boldogabb életünk megteremtését Lakolni [...] el néprádiót kapott ajándékba Mezei Ernő népnevelő is saját példamutatásával agitál [...] teherautója összegyűjti és beszállítja Mez Ernő segítségükre van a dolgozó parasztoknak [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 2002. szeptember (57. évfolyam, 204-228. szám)
80. 2002-09-18 / 218. szám[...] Közel az élő Tiszához csendes szép környezet Információ Lovász Anikó r [...] Egyformán jót mindenkinek Beszélgetés Kovács Ernővel Tiszakécske polgármesterével Már csak egy [...] esztendő megvalósításaiba Erről kérdeztük Kovács Ernő polgármestert is Interjú jÉábtk I [...] területén Elmondhatom Tiszakécske ma sokkal szebb mint négy esztendővel korábban volt [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 2009. május (64. évfolyam, 102-126. szám)
81. 2009-05-06 / 105. szám[...] József Dávid Károlytól és Bárkányi Ernőtől vehette át a kitüntetést Újabb [...] nyílik arra hogy Kecskemétről készült legszebb és legértékesebb képeslapjaiból egy csodálatos [...] Károly megyei rendőrfőkapitánytól és Bárkányi Ernőtől a Porta Egyesület elnökétől érseki [...] stáció szentháromság temető Civil adományokból szépül Csíksomlyói zarándoklat megyei vendégekkel Szent [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 2011. január (66. évfolyam, 1-25. szám)
82. 2011-01-25 / 20. szám[...] ezekről a témákról kérdeztük Kovács Ernő tiszakécskei polgár mestert aki szerint [...] terameddig a takarónk ér Kovács Ernő Addig nyújtózkodunk hét jelentenek de [...] solti cél kalmár pál Egy szép városközpont megálmodásában számít a helyi [...] még Például városmag ló és szép helyen vagyunk még sincs egy szép városközpontunk Ennek megálmodásában számítok a [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 2004. október (59. évfolyam, 230-254. szám)
83. 2004-10-06 / 234. szám[...] sem várták a tűzoltókat elszeleltek szépen kép És szöveg europress 155 [...] Damjanich Jánost Dessewjjy Arisztidet Kiss Ernőt Knézich Károlyt Lahner Györgyöt Lázár [...] Westerburg Károlyt Nagysándor Józsefet Poeltenberg Ernőt Schweidel Józsefet Török Ignácot és [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1959. június (14. évfolyam, 127-151. szám)
84. 1959-06-03 / 128. szám[...] Dobos István már örülhet a szép bútordarabnak amely olcsó is 5375 [...] kísérletek Sőt az eredmény még szebb lett mint gondolták A cséplőgépből [...] a 230 ezer forintot Réti Ernő cs Magyar István a két [...] kiválaszthatja a vevő a neki legszebbet Kérdezzünk meg egy két vásárlót [...] -
Könyvtár Bácskiskunmegyei Népújság, 1954. június (9. évfolyam, 128-153. szám)
85. 1954-06-06 / 133. szám[...] utca 14 sz 3193 IGEN szép fehér mély gyermekkocsi eladó Kecskemét [...] Hogyan napozzunk Beszélgetés dr Kálmán Ernővel 21 10 lánczene 22 00 [...] novellája nyomán írt operáját Pusztay Ernő ismerteti 22 00 Népek dalai [...] szerzetese Gellért Oszkár visszaemlékezése Osváth Ernőre 18 0 J Fiatal művészek [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1968. április (23. évfolyam, 78-100. szám)
86. 1968-04-20 / 92. szám[...] Országos Tanácsának tagja dr Mihályfi Ernő a Magyar Nemzet fő szerkesztője [...] felügyelő bizottságának elnöke dr Nemecz Ernő a Veszprémi Vegyipari Egyetem tanára [...] lakáskultúra fejlődése is ezt követelik szép ízléses s a kispénzű emberek [...] F Tóth Pál Megjegyzés ízléses szép A raktár polcain sorakozik az [...] -
Könyvtár Népújság, 1956. június (11. évfolyam, 128-153. szám)
87. 1956-06-17 / 142. szám[...] a Minisztertanács elnöke Mihály fi Ernő a Hazafias Népfront Országos Tanácsának [...] A napirend elfogadása után Mihályfi Ernő a Hazafias Nép úont Országos [...] a jászszentiászlói Lenin Tsz ben Szépen fejlődnek a kapásnö venyek a [...] végzik A növényápolási munkákkal cgyidőben szépen halad a széna betakarítás is [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1963. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
88. 1963-06-23 / 145. szám[...] jelentkezett Cs Horváth Tibor Zórád Ernői A CAPUAI FENEVAD 6 Előzmények [...] Fekete József Gara Sándorné Komáromi Ernő Lantos János Marincsák Ferenc és [...] kiskunhalasi művelődési ház irodájába Mondhatom szépre nevelik itt a lányomat Mióta [...] Arra meg hogy mi a szép igazán senki sem tanított örültünk [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1964. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)
89. 1964-09-12 / 214. szám[...] számszerű adatokat mutatja És bármilyen szépek is ezek az adatok nem [...] Egy nemzetközi fesztiválon vettünk részt szép sikerrel A zsűri külföldi szereplésre [...] folyik tovább a gyakorlás Gergely Ernő művelődési ház igazgató aki éppen [...] ilyen nincsen Hegy lehet Gergely Ernő megmagyarázza Évekkel ezelőtt pontosabban 1957 [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1976. június (31. évfolyam, 128-153. szám)
90. 1976-06-10 / 136. szám[...] szervező munkájába került dr Sárkány Ernő igazgatóhelyettesnek míg abba a helyzetbe [...] pontos meghozatalával mondotta dr Sárkány Ernő Ezért tartjuk légy fontosabbnak a [...] idején sokat sportoltam rövid távon szép eredményeket értem el de mindig [...] Lehet hogy a Balgához hasonló szép feladatra ismét sokat kell majd [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1963. január (18. évfolyam, 1-25. szám)
91. 1963-01-30 / 24. szám[...] évi beruházások előkészítése Megkértük Tóth Ernőt az osztály helyettes vezetőjét tájékoztassa [...] megyére is kezdte tájékoztatóját Tóth Ernő A beruházások évről évre emelkednek [...] miért is örülök én a szép nagy pelyhekben hulló hónak amikor [...] egy idősebb paraszt bácsi Kérem szépen én már túl vagyok a [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)
92. 1989-08-18 / 194. szám[...] Munkatársunk írjjmi Petőfi expedíció színhelyéről Szebbnél szebb faházak sorakoznak egymás mellett Az [...] másságot hangsúlyozta ünnepi köszöntőjében Stein Ernő kanonok főesperes a Katolikus Papi [...] erkölcsi értékek elismerése mondta Stein Ernő Beszédében emlékeztetett arra is hogy [...] Kecskemét Sibalin Istvánná Kecskemét Stein Ernő Kiskunfélegyháza Straszer András Kecskemét Szabó [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 2009. december (64. évfolyam, 281-305. szám)
93. 2009-12-17 / 295. szám[...] Varga Márta Könyvtárátadó ünnepség Szentkirályon Szép és korszerű könyvtárat vehetnek birtokukba [...] kihagyás után forrás galéria Bíró Ernő munkáiból nyílt kiállítás Dr Bíró Ernő akvarelljeiből és grafikáiból nyílt kiállítás [...] képet 12 évesen készítette Bíró Ernő A falon látható pedig idén [...] -
Könyvtár Népújság, 1956. augusztus (11. évfolyam, 180-205. szám)
94. 1956-08-18 / 195. szám[...] Nép köztársaság érdemes művésze Szabó Ernő állami díjas a Román Nép [...] támasztotta és vígan törte a szép kukoricacsöveket felesége alig győzte tömködni [...] áilatvá sártéren indulhat meg a szebbnél szebb állatok kínálása cÆ karntactí eí [...] m akadály 1 Sá ránszkj Ernő 2918 10 30 0 10 [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1970. szeptember (25. évfolyam, 204-229. szám)
95. 1970-09-13 / 215. szám[...] Értik a tréfát nevetnek integetnek Szép ugye szólal meg mellettem az [...] tűnik sablonnak amikor akár Tóth Ernő igazgató akár dr Kőrös Gáspár [...] kiváló dolgozója miniszteri kitüntetést Tóth Ernő igazgató pedig személyenként 2000 2090 [...] Torma János Tóth Sándor Besze Ernő Szekeres József Szabó Mihály Zavaczki [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1983. december (38. évfolyam, 283-307. szám)
96. 1983-12-01 / 283. szám[...] bemutatja érzékelteti miként hangzana még szebben még meggyőzőbben ez vagy az [...] Vass Imre javítólakatosra Szkle nár Ernő kazánkovács csoport vezetőre Pelsőczi Sándor [...] a felszabadulást Notny Mátyást Szklenár Ernőt Láng Ferencet és Gáti Józsefet [...] tv is bemutatta a kiállítás legszebb darabjait meglátogatta váci műhelyét Farkas [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1957. június (2. évfolyam, 126-151. szám)
97. 1957-06-18 / 140. szám[...] dijak nyertesei egy egy értékes szép könyvet kapnak SORSOLÁS A nagydíjat [...] szobrot Nemcsak azért mert nagyon szép hanem azért is mert a legszebben van elhelyezve Az épületek közül [...] A gyerekek Pista Jancsi Kis Ernőké Elindultak A mezőre A bőrükbe [...] Pettyes labda Ahogy a kis Ernő dobta Hát a sárkány Fenn [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 2007. május (62. évfolyam, 101-125. szám)
98. 2007-05-03 / 102. szám[...] BOR JUDIT Piroska és APRÓ ERNŐ Farkas vitája Néhány nap haladékot [...] Kecskeméti Városszépítő Egyesület KVSZ a legszebb éplület legszebb felújított épület és legszebb kert kategóriában meghirdetett pályázat jelentkezési [...] Aracs Eszter Bor Judit Apró Ernő Tímár Zoltán A belépés ingyenes [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1996. május (51. évfolyam, 102-126. szám)
99. 1996-05-04 / 104. számKöszöntjük az édesanyákat Május legszebb vasárnapja az első Ilyenkor köszöntjük [...] akitől anya leszünk Az élet legszebb hivatása ez Örömök aggódások özöne [...] az öröklét P S A legszebb Szeretetben nevel ajándék Köszönöm Neked [...] Krisztina Hajnalka Ágnes István László Ernő János András Viktor és Balázs [...] -
Könyvtár Petőfi Népe, 1965. június (20. évfolyam, 127-152. szám)
100. 1965-06-08 / 133. szám[...] 8 kedd 5 oldal LAKATOS ERNŐ EGYIPTOMI ÚTINAPLÓJA Fáraók és piramisok [...] gúla felé Ahmed Szolimán Lakatos Ernő Folytatjuk Az osztály átlaga 3 [...] Nemes Márton az intézet igazgatója szép eredményekre világít rá az ilyenkor [...] újból felvette a fonalat s szép eredménnyel most államvizsgázott Ami a [...]