A projekt megvalósítója: MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltára, Debrecen
A megvalósítás éve: 2013–2014
Helyszín:

  1. Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat (Debrecen),
  2. Partiumi Keresztény
  3. Egyetem (Nagyvárad), Padlás Galéria (Érmihályfalva)

NKA támogatás összege: 500 000.- Ft

A projekt leírása: 

Magyarország ezeréves államiságának alappillérét alkották és alkotják ma is a vármegyék, amelyek a történelem viharait átvészelve látták el a közigazgatási és hosszú ideig a törvénykezési feladatokat is. Felépítésük, belső közigazgatási – elsősorban járási – tagolódásuk vizsgálata egy-egy megye történetének kutatásához is elengedhetetlen. Annak ellenére, hogy már a középkorból is vannak szórványos adatok a járási beosztásra vonatkozóan, mégis legkorábban csak 1552-ből maradt fent teljes adatsor, amely alapján lehet rekonstruálni a járásokat. A 18. század elején a török megszállást követő újjászervezés során komolyabb változásokat eszközöltek, amelyek alapvetően meghatározták a járási rendszert 1872-ig. Az 1848/49. évi szabadságharcot követő provizórikus időszakban több közigazgatási szisztéma váltotta egymást gyors egymásutánban, amelyek feltárása eddig elkerülte a kutatók figyelmét. Érdekes még a trianoni békediktátum és Észak-Erdély visszacsatolásának közigazgatási beosztásban jelentkező hatása is. A Hajdúkerület egészen sajátos képződménye volt a magyar közigazgatásnak, csak a polgári átalakulás során szervezték megyévé a 19. század utolsó negyedében. A vármegye székhelye Debrecen lett, amely korábban Bihar vármegyéhez tartozott. A kiállítás öt részre tagolható:

I. Bihar vármegye 1552–1849: 
Az erről a korszakról készült térképek egy-egy kiválasztott évnek a közigazgatási beosztását mutatták be. A három évszázad alatt Bihar vármegye területe többször változott, a járások is folyamatosan módosultak, majd a 18. század közepén a kezdeti négy járás mellé létrehoztak egy ötödiket is.
II. Bihar vármegye 1850–1950:
Az ezt a korszakot bemutató térképek már egy-egy rövidebb időszakot szemléltettek, jelölve a kisebb-nagyobb változásokat is. A kor kihívásainak és a bürokratikus rendszer megerősödésének köszönhetően a közigazgatás
átalakítására több kísérlet is történt ebben az időszakban, mígnem a 19. század végére 17 járást hoztak létre a vármegyében. Ezt a tartósnak tűnő rendszert törte meg a trianoni békediktátum, amelynek következtében Bihar vármegye nagy részét elvesztette. A vármegye régi formájában többé már nem létezett (1940-ben is csak egy részét csatolták vissza), majd 1950-ben egyesítették Hajdú megyével.
III. Hajdú vármegye 1876–1950: 
1876-ban a Hajdúkerületből, néhány szabolcsi és bihari településből, Debrecen központtal alakították ki Hajdú vármegyét, amelynek járási beosztásának változásait szintén több térkép segítségével mutattuk be.
IV. Bihar megye 1920–2013:
A trianoni békediktátum után a Romániához csatolt területeken továbbra is fennmaradtak a korábban kialakított közigazgatási beosztások, ezt majd csak a II. világháború után, a kommunista diktatúra idején változtatták meg (pl. rajon rendszer). Napjainkban újra van Bihar megye, de járások helyett község központok irányítják a mindennapi életet.
V. Hajdú-Bihar megye 1950–2013:
Az 1950-ben létrehozott tanácsi rendszer Bihar és Hajdú megyéket Hajdú-Bihar néven egyesítette. Székhelye Debrecen lett. A járási rendszert továbbra is megőrizték az 1984-ben történt megszüntetéséig. 2013-ban, három évtizednyi szünet után más formában, de visszaállították.

A pályázatot a Szálkai Tamás–Szikla Gergő–Szilágyi Ferenc szerzőhármas által írt „Bihar és Hajdú megyék közigazgatási beosztásának története (1552–2013)” című CD-ROM megjelentetése zárta. Az elektronikus kiadvány három tanulmánya időrendi sorrendben vizsgálja Bihar, Hajdú és Hajdú-Bihar megye közigazgatási beosztásának történetét. A tudományos kutatások eredményeként nemcsak térkép-mellékletek készültek, hanem levéltári források alapján elkészültek a magyar közigazgatás időszaka alatti egységekhez tartozó településlisták is.

Jellemző adatok:
Látogatószám: 1.500 fő (Debrecen: 700 fő, Nagyvárad: 600 fő, Érmihályfalva: 200 fő)
Kiadvány példányszáma: 400 DVD