A megvalósítás éve: 2006–2018

A projekt megvalósítója:

  • Informatikai és Könyvtári Szövetség,
  • Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár

Helyszín:Kecskemét, és Magyarország számos települése

A projekt leírása:

A könyvtárak mindig sokféle meséhez, irodalomhoz, olvasáshoz kapcsolódó programmal igyekeztek népszerűsíteni gyűjteményük értékes olvasnivalóit. Szinte mindenütt kidolgozták azokat a módszereket, amelyekkel a különböző korosztályok figyelmét a legfrissebb irodalmi alkotásokra lehet ráirányítani. Az Informatikai és Könyvtári Szövetség folyamatos feladatának tekinti az olvasási kedv felébresztését, a szövegértési kompetenciák fejlesztését, éppen ezért évek óta forgatókönyvek közkinccsé tételével, pályázatokkal, módszertani ajánlással segíti e téren is a könyvtárakat. Az Országos Könyvtári Napok egyik jelentős programeleme is az olvasásra összpontosít: Olvas a család (2010), Olvas az ország (2014), Olvassunk együtt (2015); Könyvválasztó (2016).

A kreatív olvasási programok közül kiemelkedik az évtizedes múlttal rendelkező Legyél te is kölyökolvasó! játék.

Könyvtári tagság, szépirodalmi művek olvasása, játékos kedv és egy csipetnyi fantázia – 2007 óta évről évre ezekre a „kellékekre” van szüksége azoknak a gyerekeknek, akik szeretnék elnyerni a KÖLYÖKOLVASÓ címet. A „Legyél te is kölyökolvasó!” programra először a Nagy Olvashow rendezvénysorozat keretében került sor az Informatikai és Könyvtári Szövetség szervezésében a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár koordinálásával.

A játék szervezői a felhívás közzétételekor több célt is kitűztek:

  • az olvasni szerető kölykök legyenek részesei egy jó hangulatú, az életkori sajátosságokhoz igazodó programnak;
  • kreatív, érdekes, alkotásra ösztönző feladatokkal a kevesebbet olvasó gyerekek is kapjanak lehetőséget a csatlakozásra;
  • a könyvtárakban alakuljanak olyan gyerekközösségek, amelyek a meséket, történeteket szerető apróságokat fogják össze;
  • sok kölyök kezébe kerüljön igényes, értékes, elsősorban kortárs magyar szépirodalom;
  • alakuljanak vagy folytatódjanak a különböző típusú könyvtárak közötti tartalmi együttműködések;
  • a gyerekeken keresztül a felnőttek is fedezzék fel a helyi könyvtárak által nyújtott lehetőségeket.

Az őszi olvasási kaland mindig regisztrációval kezdődik. Ezen, a gyerekek alapadatait is tartalmazó lapon igazolják a települési vagy iskolai könyvtárosok a kölyökolvasó-jelöltek könyvtári tagságát, ami a részvétel feltétele. A kisebbek regisztrációs lapjainak kitöltésénél sokat segítenek a felnőttek, a nagyobbak már önállóbban dolgoznak. Hasonló adatlapokkal egyre többször találkozhatnak a gyerekek is, így jó, ha jártasságot szereznek a kérdések értelmezésében, az egyértelmű, pontos válaszadás gyakorlatában. A játékba évente több mint 600 gyerek kapcsolódik be. Kétharmaduk a települési könyvtár tagjaként, egyharmaduk pedig az iskolai könyvtár olvasójaként küldi el jelentkezését. A legfiatalabb kölyökolvasó egy öt esztendős kecskeméti óvodás volt.

2009-től – a résztvevők igényét figyelembe véve – lehetőség van arra is, hogy a gyerekek 4 fős csapatokat alkotva jelentkezzenek kölyökolvasónak. Ez a forma gyorsan népszerűvé vált, a csapattagok megtanulhatják és gyakorolhatják a csoportmunka előnyeit. A csapatban dolgozás nagy értéke, hogy az olvasmányélmények gyorsan megoszthatók a kortársakkal, valamint azok a gyerekek is sikerélményhez jutnak, akik egyedül nem érnének el kiemelkedő eredményt.

A kölyökolvasó játékban fordulónként két-két ajánlott könyv közül egyet olvasnak el a gyerekek. A műveket úgy igyekeztünk kiválasztani, hogy az egyik több kiadást megért remekmű legyen, a másik pedig a legfrissebb gyermekirodalomból kínáljon ízelítőt. A könyvek között több, díjazott alkotó/alkotások is szerepelnek. Több könyvtárban éppen a játék kapcsán szerezték be ezeket az olvasmányokat, illetve hívták meg találkozásra, beszélgetésre a szerzőket.

Arra is igyekszünk figyelni, hogy az egyik olvasnivaló mindig rövidebb, egyszerűbb, könnyebben értelmezhető legyen, hogy a kevésbé gyakorlott gyerekeknek is sikerélményt jelentsen az olvasás és a feladatmegoldás. A kisebbek a nagyobbak könyvei közül is választhatnak olvasnivalót. Mindig vannak, akik élnek is ezzel a lehetőséggel.

2007 és 2018 között 91 író 203 műve szerepelt a játékban. Ezeket a könyveket 76 alkotó illusztrálta. Több olyan kortárs szerzőnk volt, akikkel országszerte rendszeresen találkozhatnak a kölyökolvasók, és folyamatosan figyelemmel kísérhetik újabb és újabb történeteik megjelenését is.

A kölyökolvasók találkozójának a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár ad otthont. Van annak valami különös varázsa, amikor az egymást személyesen nem ismerő gyerekek nagyon gyorsan egymásra hangolódnak, és közösen lesznek a változatos programok résztvevői. Ismeretlenül is összeköti őket az irodalom, a könyvek szeretete és azok a közös olvasmányélmények, amelyeket éppen e játék során szereztek.

A kölyökolvasók találkozóján az ismerkedés, a szerzőkkel való találkozás, a közös játék mellett a jutalmak (könyvek, oklevelek, kitűzők) ünnepélyes átadására is sor kerül. Vendégeink azok az írók, illusztrátorok, akiknek egy-egy művével az év során megismerkedtek a gyerekek.

Vendégeink voltak: Balázs Ágnes (2014), Bátky András (2012), Finy Petra (2013), Gévai Csilla (2018), Kiss Ottó (2017), Kovács Lajos (2014), Maros Krisztina (2015), Nyulász Péter (2015), Pásztohy Panka (2016), Paulovkin Boglárka (2017), Tóth Anita (2012), Tóth Zita (2012), Turbuly Lilla (2016)

Azok a gyerekek, akik a közel egy évtized alatt játszótársaink voltak, számos értékes irodalmi alkotást ismerhettek meg, ami hozzásegíthette őket önmaguk, társaik és környezetük jobb megértéséhez, emberi kapcsolataik erősítéséhez. Erről szól egyikük biztató üzenete is: „Szerencsére vannak kacagások, jó beszélgetések, összetartások, szerelmek és könyvek.”

Az Informatikai és Könyvtári Szövetség – hasonlóan a Bababarát könyvtári programhoz – ezúttal is egységesen gondoskodik a promóciós anyagokról és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtáron, illetve a megyei könyvtárakon keresztül a fővárostól a legkisebb települési könyvtárakig azok eljuttatásáról.  

Eredmények számokban:  

Résztvevők száma: 6807 fő

Feladatlapok száma: 204

Megfejtések száma: 12 072

Kölyökolvasójegyek száma: 230 000

Kölyökolvasó jelvények száma: 6 800

Kölyökolvasó-tasakok száma: 25 000

Kölyökolvasó oklevelek száma: 7 000